When Hungary meets Canada

When Hungary meets Canada

Napi Genesis

2017. október 07. - whenHungarymeetsCanada

"- Ha ráülsz az asztalra, akkor hívhatjuk széknek?"

Genesis ráérez az élet valódi nagy kérdéseire. Ezt szeretem benne. :D Angol irodalom - kritikai gondolkodás órája volt....

Magyarok, midterm tesztek, kulturális tudás

Csak úgy repül az idő! Már több mint egy hónapja itt vagyok (és még nem falt fel egy medve, nem támadtak meg a kanadai ludak, nem ütött el egy jávorszarvas, és még halálra sem fagytam). Múlthét csütörtökön ezt szépen meg is ünnepeltük itt páran a koliban. A kedvenc pillanatom az volt, amikor Rachellel éjfélkor Taylor Swift-et "énekeltünk". A többi kicsit homályos, no de nem is ez a lényeg, hanem!!!!....ráleltem 2 magyar emberkére is mióta itt vagyok. Pontosabban ők találtak rám. Az egyikük egy 40 év körüli hölgy, aki a Magyar Házban dolgozik önkéntesként, és Kőrösi-Csoma ösztöndíjjal van itt. Vele úgy ismerkedtem meg, hogy Steve, az egyik diákom is ott önkénteskedik, mivel a felesége félig magyar, és mondta, hogy van ott egy magyar hölgy, nagyon kedves, és szerinte örülne neki ha felvehetné velem a kapcsolatot, úgyhogy ha nem gond, megadná neki az elérhetőségem. 1-2 napra rá már írt is a hölgy, el is kezdtünk beszélgetni, és elterveztük, hogy mivel ő is szeretne pár helyre utazni, meg én is, így együtt is mehetünk akár, meg majd szétnézünk még a városban, elmegyünk múzeumba meg ilyenek. Örültem, hogy végre nem csak én vagyok itt az egyedüli magyar, és, hogy van valaki akivel a saját nyelvemen beszélhetek, illetve, hogy nem kell majd egyedül utazgatnom. Aztán másnap meg megismerkedtem egy magyar fiúval. Épp a magyar órára igyekeztem csütörtök este, amikor láttam, hogy ott ácsorog valaki a folyosón a termünk előtt. Kérdezte, hogy én vagyok-e magyar tanár, majd bemutatkozott, magyarul. Én hirtelen úgy összezavarodtam, hogy félig angolul, félig magyarul feleltem neki, majd amikor elkezdett folyékonyan magyarul beszélni, akkor realizáltam, hogy ő valószínűleg nem a kezdő magyar csoporthoz kíván csatlakozni, és nem is egy magyarul jól beszélő kanadai. Iminek hívják, 4 éve költöztek ki a családjával, mert az apukája itt kapott munkát, és azóta itt élnek Winnipeg-ben. Ő is itt tanul az egyetemen, úgyhogy úgy talált rám, hogy meglátta, hogy van magyar óra, és úgy volt vele, hogy akkor megnézi már magának a magyar lektort, mert hát mégis csak tartsunk már össze. Felajánlotta, hogy bármilyen segítségre szükségem van, nyugodtan szóljak. Végre nem én vagyok az egyetlen magyar itt az egyetemen! Juhúúú! :D Másnap össze is futottunk egy kávéra, meg most a hét elején elmentünk együtt bevásárolni. És véééégre beszélhettem magyarul. A magyar órán kívül nem igazán használom a magyart mióta itt vagyok, úgyhogy nagyon örülök, hogy ilyen random összeismerkedtem két magyar emberrel is egy hét alatt. :) Talán most már tényleg nem veszek el. :D

A hétvégém tanulósan telt. Mint azt már említettem, itt az a szokás, hogy minden tárgyból (még az előadásokból is) rendszeresen van kis vizsga, természetesen mind majdnem ugyanabban az időpontban. Ezen a héten, kedden, pszichológiából volt midterm vizsga (meg Japánból, de azt már nem is mondom, mert abból minden átkozott nem írunk). Na...sokan kérdeztétek már, hogy milyen kultúrsokk ért mióta kint vagyok, én meg nem igazán tudtam olyan hú de nagy, tényleg lesokkoló dolgot említeni....egészen idáig! Merthogy a pszichológia..hajjajj....igyekszek szavakba önteni. Szóval, amit itt meg kellett tanulni a kis vizsgára, az kb az a mennyiség amit otthon egy decemberi vizsgára tanulunk meg (nyilván ez azért is van, mert itt heti 2-3 óra van egy tárgyból). Ez idáig oké. Na de a vizsga! Ez a kis "szösszenet" olyan volt mint otthon egy rendes vizsga. Ha nekem tényleg számítana, hogy itt milyen jegyet kapok, valószínűleg sírva jöttem volna ki a teremből. Valamilyen oknál fogva itt a tanárok IMÁDJÁK  a multiple-choice teszteket (amikor 4 válaszlehetőség van megadva). Én eleve hányok tőlük. Már elnézést. Aki szeret lottózni, annak mondjuk biztos szimpi. A pszicho teszt olyan volt, hogy külön egy bubble sheet-en (külön válasz lap amit elektronikusan értékelnek ki) kellett ceruzával besatírozgatni a helyes választ. 55 kérdés volt, 50 perc. Ezzel idáig még nem is lenne gondja az embernek, viszont a kérdések brutálisak voltak......azt éreztem, hogy, szemben a magyar egyetemi oktatással, itt nem az a lényeg, hogy te megtanultad-e a definíciókat, tudod-e ki volt Xy, álmodból felébresztve el tudod-e mondani milyen kutatási módszerek vannak, hanem inkább az a lényeg, hogy amit megtanultál, felfogod-e, és tudod-e alkalmazni. Mondjuk ez tök jogos, viszont amikor a tanóra abból áll, hogy csak megbeszéljük a definíciókat, meg megtanuljuk, hogy ki ki volt és mit kutatott, meg talán 1-2 példát említünk, akkor kicsit szíven üti az embert amikor a teszt mini esettanulmányokból áll, és neked a nagyon hasonló 4 válasz közül el kell döntened, hogy az adott példa/eset mögött milyen kutatási módszer/elmélet stb van, vagy mivel magyarázható az adott példa. Még ezzel se lenne gond, HA: 1, a könyvben szerepelnének hasonló példák   2, az óra nem abból állna, hogy csak definíciókat beszélünk meg, hanem mondjuk mögé rakunk egy-egy esettanulmányt is. Én úgy gondolom, hogy 3 hétnyi pszichológia kurzus után nem biztos, hogy az emberek minden összefüggést átlátnak, és kellően ki tudnak elemezni 55 mini példát. Mondjuk nekem nem oszt nem szoroz, mert csak hobbiból tanulom ezeket a tárgyakat, de akinek tényleg fontos hányast kap....hát.....khm. Egyébként így már kicsit jobban értem, hogy hogy lehet az, hogy az elsősök 70%-a kibukik első év után az egyetemről. Ráadásul itt brutálisan nagy szintbeli különbség van a középiskola és az egyetem között. Ezt többek között Imi, a magyar srác, is megerősítette, mivel ő anno itt fejezte be a középsulit. Itt úgy megy, hogy már gimiben is te döntöd el milyen tárgyakat akarsz tanulni (néhány kötelező van csak, mint pl az angol és a matek, de matekból is eldöntheted, hogy milyen szinten szeretnéd tanulni). Mesélte a srác, hogy angol órán csomószor volt az a feladat, hogy olvasni kellett egy adott könyvet, és arra kaptak jegyet. Arra, hogy ültek, és olvastak. De mint kiderült, az sem ritka, hogy valaki tizenévesen nem tudja a szorzótáblát. Tehát gyakran megesik, hogy az emberek bekerülnek egyetemre, majd ki is kerülnek ugyanazzal a lendülettel. :D És akkor itt említeném meg azt a (szomorú) tényt is, hogy a történelem, nem kötelező tantárgy, csak általános iskolában. Oké, hogy Kanada idén 150 éves csak, és lehet, hogy amit kell, azt belenyomják a gyerekek fejébe 4 év alatt is, felső osztályban, de ömm...izé, a világ azért elég nagy. Arról nem beszélve, és itt akkor elérkezünk a másik kultúrsokkomhoz, hogy megesik, hogy a saját kultúrájukról sem feltétlen tudnak mindent az itt élő emberek. Most lesz ugyanis Hálaadás, pontosabban 3 nap múlva (tehát hétfőn nincs suli, jeeee), de én ezt a múlt héten még nem tudtam, csak annyit láttam, hogy a menzán mindenhol pulykás díszek vannak, tehát biztos valamikor mostanában lesz majd Hálaadás. Megkérdeztem hát öreg cimborámat, Brynt, hogy mikor van Hálaadás. Azt mondta nem tudja. Mondom miért, mozgó ünnep? :D Hangzott vissza a kérdés, hogy az mi. Hát, mondom, mint a húsvét. Miért, az nem mindig húsvét hétfőn van? Hajjajj. No, mindegy. Kérdeztem, hogy ez az amerikai Hálaadással azonos-e. Nem tudta. Oké. Kérdeztem, hogy ugyanakkor van-e itt a Hálaadás, mint az USÁ-ban. Szerinte nem. Oké. Kérdeztem miért nem; azt nem tudta. Na, nem baj, úgy voltam vele nem adom fel. Mielőtt kijöttem, direkt nem csináltam ilyen mély Kanada kutatást, hogy minden féle preszuppozíciótól mentes legyek, mely esetleg befolyásolni a kulturális tanulásom, illetve meg mert úgy voltam vele, hogy majd itt, az adott kultúrában élve szépen mindent megtudok a kanadai kultúráról és a történelemről az itt élő emberektől. Úgyhogy ahelyett, hogy azonnal felcsaptam volna a Google-t, megkérdeztem még pár kanadait, hogy mikor van Hálaadás, mi a történelme az itteni Hálaadásnak, és miért van más napon, mint az USÁ-ban. Jó páran tudták a választ, hogy október 2. hétfője, de sajnos itt ki is fulladt mindenki. Hogy miért adunk hálát, meg miért pont azon a napon...hát...a fene se tudja. Volt is emiatt egy kisebb összetűzésünk öreg barátommal, aki szerint nem lényeges tudni, hogy mikor van Hálaadás, illetve, hogy mi a történelme, mert ez egy teljesen jelentéktelen ünnep, ami csak "megtörténik", és nem kulcsfontosságú része a kanadai nemzeti identitás-konstrukciónak, plusz biztos van olyan kevésbé fontos magyar nemzeti ünnep amiről én sem tudok semmit. Én erre csak annyit mondtam, hogy szerintem nem árt tudni az ilyesmit, ha már egyszer a kultúrád része, függetlenül attól, hogy te mennyire azonosulsz ezzel az ünnepel vagy a mögötte lévő ideológiával. És ezt így itt is hagyom most, hogy mindenki elmélkedjen egy kicsit a nemzeti ünnepek jelentőségéről, illetve, arról, hogy mennyiben meghatározó mondjuk egy-egy magyar ünnep a nemzeti identitásunk tekintetében, vagy mi az ami tényleg része kell, hogy legyen a kulturális tudásunknak.

A tegnapi napom fele azzal telt, hogy segítettem egy szlavisztika mester szakos csajszinak a prezentációjában, ugyanis 2 hét múlva lesz a BTK-n egy szimpózium, ahol prezentálni fog Bulgakov-ból. Nem mintha orosz irodalom szakértő lennék, de mondta, hogy még soha életében nem prezentált (mester szakos!!), én meg igen, meg amúgy is meghívott múltkor egy kávéra, úgyhogy mondtam neki, hogy szívesen meghallgatom a prezijét ha az segít neki. Kultúrsokk 2.0.: Itt az emberek felolvassák a jegyzetüket. Mondtam neki, hogy ez nem bizti, hogy annyira élvezhető lesz, mire ő annyit mondott, hogy de hát itt nem elvárás, hogy magadtól beszélj valamiről; mindenki csak felolvassa a papírkáját (egy szimpóziumon....), és kb csak a doktoranduszok meg a professzorok adnak elő úgy igazán. (MI VAN??) Láttam lelki szemeim előtt Bajnóczi tanárnő arcát ha ezt most hallaná....hjajj, a jó öreg Business English órák, amikor úgy mentünk ki prezentálni, hogy belenézni se mertünk a jegyzeteinkbe, nemhogy felolvasni. Mondjuk ezt a tendenciát amúgy sok külföldi hallgatónál észrevettük már otthon is bizonyos órákon. Na, mindegy, szóval kávé meg orosz irodalom egy napsütéses csütörtök reggelen. Még jó, hogy szeretem Bulgakov-ot.

Zárásul pedig elmesélem hogyan kémkedtünk egy mosómedve után. Csak mert úgy érzem oly pejoratívan nyilatkoztam a kanadaiakról meg az oktatási rendszerükről, hogy muszáj kompenzálnom valami neutrálisan vidám sztorival. Szóval, 2 nappal ezelőtt, magyar óra után az egyik diákommal, Steve-vel, leragadtunk a Fletcher Argue épületben beszélgetni (megesik. már csak azért is, mert mindig érdeklődnek a legújabb kanadai kalandjaim felől, és órák előtt mindig megdumáljuk kivel mizu), már olyan este 9 fele lehetett (a magyar órák mindig este vannak). Egyszer csak Steve felkiált, hogy "nézd, ott egy mosómedve". Rólam tudni kell, hogy imádom az állatokat. A múltkor is majdnem kiugrottam a kocsiból amikor egy borzot láttunk valakinek a kertjében, de Bryn meggyőzött, hogy a borz nem lenne ugyanilyen lelkes. Szóval, mosómedve. Éppen flangált fel a lépcsőn az épület előtt. Felcsillant a szemem, kérdeztem, hogy utána megyünk-e. Szerencsére Steve megértette a lelkesedésem (persze, hogy megértette, hisz szociális munkásnak tanul, biztos találkozott már nehezebb esetekkel is) és azonnal rávágta, hogy "Naná!". Tehát elindultunk a mosómaci után, fel a lépcsőn, le a lépcsőn, át a korláton stb. A mosómedve nem akart barátkozni, úgyhogy felmászott a fára. Mi meg álltunk, és néztük, hogy jajj de cuki. És mi nyertünk, mert egy fél óra után ő megunta, lemászott a fáról és csalódottan elballagott, ha már így megzavartuk az esti kukázása közben. Hozzá tartozik azért az igazsághoz, hogy amikor jött le a fáról, kicsit közelebb löktem Steve-et, hogy inkább őt egye meg először, ha esetleg olyan kedvében lenne. Amúgy ezt szeretem Kanadában. Mókusok rohangálnak minden fele az egyetemen, éjszaka meg szarvasok a koli előtt, meg mosómedvék is, mint megtudtuk, a kertvárosban meg borzok flangálnak. Kinek kell ennél több? :)

Jets hokimeccs

Ha azt hittétek, hogy ma csak elveszett zoknikról olvashattok itt, akkor most megnyugodhattok, mert jön egy kis jéghoki! :D

Hétfőn jéghoki meccsen voltunk. A Winnipeg Jets játszott Calgary ellen. A meccs a Bell MTS Iceplex épületben volt, a belvárosban. Ez egy hatalmas stadion, gyakran tartanak itt koncerteket is.  Amikor odaértünk, át kellett menni egy biztonsági ellenőrzésen, ami lényegében abból állt, hogy voltak ilyen fémdetektorok, meg egyenruhás bácsik dobverővel (oké, nem az volt, de nagyon hasonlított) beleturkáltak a táskádba mielőtt átengedtek a kapukon. Sajnos késtünk pár percet, így pont lemaradtunk a kanadai himnuszról. Még soha nem láttam élőben semmilyen meccset, úgyhogy ez most extra élmény volt. A nézőtér tele volt. Nem tudom hány ezer ember lehetett, de mi elég magasan ültünk. Az első sorokba elvileg olyan 200-250 dollár körül van a jegy. Nagyon jó volt amúgy a hangulat az egész meccs alatt. Tisztára mint a filmekben. Amikor a haza csapat, a Jets gólt lőtt, akkor szólt a zene, meg mindenki állva tapsolt. Amikor a másik csapat lőtt gólt, senki sem tapsolt, és csak úgy mellékesen említették meg (szegények). Néha a nagy kivetítőkre meg kiírták, hogy "Make some noise" vagy "Louder" és akkor üvölteni kellett. :D Egyébként a meccs alatt a csapat kabbala állatkája, egy jávorszarvas(nak öltözött ember) mindig járkált és dobolt, bíztatván az embereket a szurkolásra. Csináltunk is vele közös képet. Körülbelül 2 óráig tartott az egész, mert nem volt hosszabbítás; 3 kör volt, és 2x15 percnyi szünet. Ami engem kicsit sokkolt az az volt, amikor szembesültem vele, hogy mennyire durva sport ez a jéghoki. Az odáig oké, hogy nagyokat taknyolnak a játékosok, de amikor összeverekszenek többször is, a nézők meg vadul drukkolnak, hadd püföljék egymást, ott egy kicsit nagyot pislogtam. Oké, konkrétan úgy kell elképzelni a jelenetet, hogy az egyik Calgary játékos nekiment egy Jets játékosnak, elkezdték egymást izomból püfölni, már lent voltak a földön, a nézők üvöltve éljeneztek, a bírók vártak egy kicsit, hogy azért meglegyen a műsor, én meg ültem tátott szájjal, és szörnyülködtem. Aztán akivel voltam, mondta, hogy ez itt teljesen normális, szinte része a játéknak, és ne aggódjak, meg egyébként is a legjobb játékosok egy meccsel 700000 dollárt keresnek. Hmm..akkor mondom rendben, püfölhetik egymást. Eme jelenetről pont nincs képem, úgyhogy most csak beszúrok ide egy tök neutrális fotót a meccsről (a kékek a Jets).jets_meccs.jpg

Természetesen itt sem hiányozhattak az esztétikai élményt emelő show elemek, mint például a 10 percenként jeget söprögető, koreográfiában felvonuló, testhez simulós ruhás, hosszú hajú hölgyemények, akiknek az állásinterjúnál biztosan nem az volt az egyetlen kritérium, hogy jól tudjanak korcsolyázni.... fogjuk fel őket úgy, mint a pom-pom lányokat...csak ők jeges lányok inkább, akiknek amúgy komolyan az a feladatuk hogy szép "táncot" lejtve lesöpörjék a jeget. De tényleg! Ez kérem komoly dolog. Mivel mi távol ültünk, így annyira nem látszik a képen, de valahogy így nézett ki az aktus:jeghoki_meccs.jpg

A játékot végül a Winnipeg Jets nyerte 5-3-ra (pedig az utolsó negyedben az egyik Jets játékos elég sokat csücsült a büntetőben). Ahhoz képest, hogy nem vagyok egy nagy sport ember, nagyon tetszett a meccs. Tényleg izgalmas volt, és a különböző effektek meg a lelkes szurkolók abszolút élvezhetővé tették az egészet. Arról nem is beszélve, hogy rájöttem, hogy ha az ember lánya helyes pasikat akar látni Winnipeg-ben, akkor csak el kell menni egy hokimeccsre. Ja, és nagyon szeretnék egyszer egy Jets mezt, mert 1: jól néz ki  2: menő  3: kényelmesnek tűnik  4: miért ne?, viszont mivel 200 dollár, így ezt most inkább passzoltam, de ha egyszer összespórolok rá annyit, akkor biztos, hogy életem végéig rajtam lesz; abban fogok aludni, fürödni, sőt még az esküvőmön is az lesz rajtam! :D Na jó, azt hiszem kicsit elragadott a jéghoki heve. Minden esetre az biztos, hogy ha egy nap Kanadába jöttök, akkor el kell menni legalább 1 hokimeccsre...vagy akár többre is! ;)

Wanted

#Elvesztettem fél pár zoknim, szidtam magam érte. Annak aki megtalálja, kávét adok érte# 

Fele sem tréfa a zokni mosásnak. Realizáltam, hogy mindegy, hogy otthon, albérletben, vagy koliban élsz, a zoknijaid valamilyen rejtélyes módon úgyis eltűnnek. Ha szerencséd van, hónapok után megtalálod az ágy háttámlája és a szemeteskukád közé beszorulva (és nem érted hogy került oda), ha pedig nincs szerencséd, akkor év végére csak azt veszed észre, hogy van 10 fél pár zoknid (mondjuk még ez sem olyan nagy baj, bölcsész vagyok, megoldom, simán felvehetem a rózsaszín bokazoknimat a japánból kapott citrom mintás zoknival). Elméletem szerint a mosógépekben (mindegyikben!) lakik egy zoknimanó. Hiába csípteted össze a zoknikat, hiába rakod őket esetleg egy zsákba, a zoknimanó úgyis lecsap...kész. Volt zokni, nincs zokni. 

Megyek a University Center-be zoknit venni. Be kell tankolni, úgy érzem.

Elvesztem az alagutakban. Barbár vagyok. Winnipeg Art Gallery, party time

Szóval az úgy volt, hogy Japán beszédgyakorlat órám volt. Ez egy elég messzi, teljesen különálló épületben van. Nem akartam az utcán menni, gondoltam az alagutakban gyorsabb lesz majd. Biztos gyorsabb is...annak aki tudja az utat. Amikor már 10 perce keringtem az a alagutakban, és nemhogy a termet, de az épületet se találtam, megkérdeztem egy szembejövő lányt, hogy hogy jutok el a University College épületbe. Egyszerűbbnek látta ha inkább elvezet. Még most sem tudom hogy lyukadtunk ki ott, de nagyon örültem. Én kis naiv, gondoltam óra után ugyanazon az úton csak visszatalálok már a BTK épületébe, ahonnan elindultam. Hát nem. Csak keringtem az alagutakban. Volt olyan ahol egy lélek sem volt, a falakra meg csikóhalak meg sellők meg mittudomén mik voltak festve. Kicsit olyan érzésem volt mint valami egérnek egy labirintusban. Egy idő után már nagyon ki akartam jönni, fogalmam sincs hány utcát mehettem. Végül a központi épületben kötöttem ki. Ott aztán nem kísérleteztem tovább, kimentem az utcára és elgyalogoltam a koliig. Télire meg kell tanulnom az alagutakat. Ennek fele sem tréfa!

Vacsoránál elhoztunk pár cheese strings-et. Úgy 12-őt, igazából. Aki nem tudná mi az: ez egy kis sajtrúd (különböző féle sajtból lehet) amit bármikor el lehet rágcsálni, és nagyon szigorú szabály van arra, hogy hogyan kell elfogyasztani. Nem harapjuk, hanem csíkokat szaggatunk belőle, és úgy esszük meg!

Kapcsolódó kép

A csomagoláson még figurák is vannak, hogy tudd milyen alakzatra kell letépkedni (?). Természetesen én haraptam. Ez mindenkit mélyen megrázott aki szemtanúja volt ennek a lobbiban. Megbocsáthatatlan barbárság. Persze megmutatták hogy kell enni, de én csak azért is haraptam. Itt gondolkoztam el azon, hogy vajon mennyire igyekszek alkalmazkodni a kanadai kultúrához. Kisebb fajta rezisztenciát vélek felfedezni. Értem én, hogy ők tépkedik a cheese string-et, nem is bántom őket emiatt, de ha nem baj, én nem csinálom (most elemezhetnénk, hogy ez a DMIS melyik szintje - Developmental Model of Intercultural Sensitivity). Ez kicsit olyan, mint azok a pillanatok, amikor az agyam tiltakozik az angol nyelv ellen, és átkapcsol magyarra. Reggelente például rendszeresen magyarul köszönök a takarítónéninek, majd csodálkozok, hogy miért néz furán. Olyan is volt már, hogy Bryn-től kérdeztem valamit magyarul, ő meg illedelmesen mondta, hogy ez nem tudja mit jelent. Jack, a maláj haverom olyankor csak visszakérdez, hogy "Hehh?". Aztán persze a magyar óráimon meg van, hogy csak angolul jut eszembe egy szó. Tipikus.

Most hétvégén elmentünk a winnipegi Art Gallery-be. Ez bent van a belvárosba, kb 15 percre kocsival innen. Az első emelet teljesen az inuit művészetnek volt szentelve. Különböző csontból, viaszból, kőből faragott sámán, ember és állat figurák voltak itt. Mint már mondtam korábban, nagy hangsúlyt fektetnek az indigenous emberek kultúrájának megőrzésére és ápolására Manitobában. A második és a harmadik emeleten már 16-20. századi festmények voltak, leginkább kanadai művészektől. A negyedik emeleten egy tetőtéri terasz volt szobrokkal. Annyira nem nagy épület, illetve volt olyan terem amelyik zárva volt, úgyhogy másfél óra alatt végig is jártuk a galériát. Ezután este elmentünk egy bárba ahol épp improvizációs jazz est volt és a manitobai egyetem jazz szakos diákjai csillogtathatták meg tehetségüket. Én most hallottam először élőben jazz-t. Nem a kedvenc zenei stílusom, sőt mondhatni elég távol áll tőlem, de mégis nagyon tetszett az egész! Tisztára úgy éreztem magam mintha a Kalifornia Álom-ba csöppentem volna. Ráadásul nagyon jó volt látni ennyi tehetséges embert egy helyen!

Tegnap este Jen, a kanadai ismerősöm a magyar óráról, meghívott egy wedding social-re, csak, hogy legyen már részem valami igazán winnipegi dologban. Mint mondottam, a 'social' az itt tulajdonképpen a partival egyenlő. A különbség annyi, hogy egy 'social' mindig fizetős, és valamilyen céllal rendezik. Egyébként ez csak ebben az államban van. Kanada többi részén valószínűleg ugyanúgy nem tudják mi az a 'social', mint ahogy én sem tudtam eleinte. Na most, a wedding social az egy olyan buli amit esküvő előtt a menyasszony és a vőlegény szervez azzal a céllal, hogy a belépőjegyek, a fogyasztott italok és a tombola jegyek árából pénzt gyűjtsenek maguknak. Egy wedding social-re majdnem bárki elmehet, akit meghív a menyasszony vagy a vőlegény családjából valaki, és akit meghívtak, az meg igazából azt visz még pluszba akit akar. Tehát random emberek is felbukkanhatnak a pénzgyűjtő elő-lagzitokon. Egy tornacsarnokot béreltek ki erre a bulira, DJ-vel meg mindennel, és 10 dollár volt a belépő. Volt némi rágcsa meg szendvics, illetve alkohol mentes italok. Minden egyébért fizetni kellett. Nekem ez egy nagyon furcsa élmény volt. Igazából nem is nagyon értettem, meg olyan hihetetlen volt, hogy az a pénz amit a vőlegény és a menyasszony beleöl ennek a megszervezésébe, az tényleg vissza is térül. Mondtam is, hogy ez furi, mert Magyarországon a lagzin szokás pénzt adni. Mondták, hogy igen, itt is adnak a lagzin is pénzt. Ó. Szomorú voltam, mert nagyon meg akartam nyerni az egyik tombolát, ami egy nagy kávé csomag volt, legalább egy évre elegendő Starbucks kávékkal meg bögrékkel, de nem jött össze. Kénytelenek leszünk a menzás kávét inni így, hogy a jó kis etiópiai dark roasted kávém elfogyott. Mikor visszaértem a koliba, a többiek éppen reversed strip poker-t játszottak a lobbiban (tehát öltözős pókert. Az ivós/vetkőzős játékok ki vannak tiltva). Itt a lényeg az, hogy aki megnyeri a kört, az ráadhat 3 ruhadarabot valakire, vagy 1-et 1-et 3 különböző emberre, vagy levehet 3-mat magáról. Így történt az, hogy ott ültünk nyolcan, sapkában, poncsóban, fürdőköpenyben, téli kabátban, zoknival a kezünkön, illetve van aki alsónadrággal a fején. Az emelet-felelős (merthogy a koliban minden emeleten van egy felelős diák) meg is dicsért minket, hogy ezt elég kreatívan összehoztuk. 

Holnap este Jets meccsre megyek. Ez lesz az első igazi jéghoki meccsem itt Kanadában (mármint én csak néző leszek). :) De addig is, tanulok a keddi japán zh-ra. :D

Genesis-től a hörghurutig

Kezdjük akkor a kedvenc karakteremmel. Már említettem az egyik bejegyzésemben, hogy van nekünk egy olyan emberkénk itt a koliban az emeletünkön, hogy Genesis. A Fülöp-szigetekről érkezett és építészmérnöknek tanul, 19 éves. Szerintem nem túlzok ha azt mondom, hogy ő az emelet legnagyobb figurája. Minden nap van valami megszólalása amin mindenki sírva nevet. Ő volt az aki múltkor hajnali 5-kor énekelt a lobbiban. De nehogy azt higgyétek...ő nem az a direkt poénkodós; ő az az ember aki gondolatban szerintem egy másik bolygón van, unikornisok és dinoszauruszok között. Ő az aki már az első héten elhagyta a kulcsait valahol a kampuszon enyhén illuminált állapotának köszönhetően (ez egy gyenge 130 dollárba fájt, mert ilyenkor teljes zárcsere történik), és mindezt halál nyugodtan adta nekünk elő TV nézés közben. Az egyetlen aggodalma az volt, hogy így nem marad pénze sörre. Miután megkapta az új kulcsait, Bryn neki adta a nyakba akasztós kulcstartóját és a lelkére kötöttük, hogy soha nem veheti le, ebben kell aludnia, fürödnie meg minden. Este megkérdezte, hogy lehetne-e esetleg, hogy fürdéshez mégiscsak levegye. :D Genesisről még azt érdemes tudni, hogy igyekszik minél kevesebbet káromkodni, mert régen elvileg nagyon csúnyán beszélt, úgyhogy kitalált ilyen kreatív káromkodásokat amiket bárhol nyugodtan használhat. Ilyenek például a "What the flip?!", a "Holy moly" vagy az "oh my stars" (az utóbbi kettő amúgy tényleg használatos angol nyelvterületeken). Azóta mi is ezeket használjuk. Ha GinGen (én már csak így becézem) meg szeretne valakit szólítani, mindig úgy kezdi a mondandóját, hogy "Hey, yo...". GinGen általában egész nap a lobbiban van és TV-t néz. Kedvenc sorozata a Szex és New York és a Simpson család. Múlt este épp TV-t néztünk, Bryn valami kaját csinált, én meg a telefonomat nyomkodtam. GinGen egyszer csak -out of the blue- a következőt kérdezte "Hey guys, what's viagra?". Rövid és lényegretörő választ adtunk neki. Ezek után megtudtuk, hogy azért a Szex és New York a kedvenc sorozata, mert abból sokat tanulhat. Felvetettük, hogy igazából erre a célra a Google sem rossz. Genesis azt hitte, hogy a koliban megfigyelik mire keres rá az interneten. Megnyugtattuk, hogy ez nem így van, nyugodtan rákereshet bármire. Nagyon boldog lett...egészen addig amíg eszébe nem jutott, hogy igazából az egyik weboldalon, melyen vizuális ingereket stimuláló tartalmak találhatók, már megszűnt a prémium tagsága. Az emeleten van egy nagy plüss unikornisunk, aki a lobbiban lakik. Senki sem tudja hogy került ide, de már itt van 2 hete. Néhány napra Genesis kedvenc foteljába ültettük. Genesis volt olyan figyelmes, hogy nem tette arrébb az unikornist (persze amikor valamelyikünk átrakta a kanapéra, akkor Genesis már nyugodt szívvel ült a fotelba). unikornis.jpg

Múltkor történt egy kis bűncselekmény. Genesis megitta valakinek a dinnyelevét. Igazából nem is itta meg, csak beleivott. Minden esetre úgy érezte úgy tisztességes ha beismeri eme bűnét és hagy egy üzenetet a tulajdonosnak, melyben elnézést kér és megígéri, hogy vesz másikat. Továbbá azért is elnézést kért az üzenet végén, hogy lenyúlta az a darab celluxot amivel felragasztotta a papírt a konyhaszekrényre. genesis.jpg

A macskát mi javasoltuk, hogy rajzolja oda, hogy ha esetleg a dinnyelé tulajdonosa nagyon a szívére venné a dolgot, akkor legyen ott valami aranyos dolog ami kicsit kiengeszteli. Azóta sem derült ki kié volt a dinnyelé.

Csütörtökön kint ültünk páran a lobbiban és beszélgettünk. Épp az AFS-es pólóm volt rajtam, mire kiderült, hogy az egyik török srác is ismeri az AFS-t, sőt majdnem rajtuk keresztül jött Kanadába. Szóba jött, hogy magyart tanítok, úgyhogy kérte, hogy tanítsak pár szót. Ez a többieknek is felkeltette az érdeklődést, úgyhogy tartottunk egy rögtönzött gyorstalpalót. :D Az ázsiai haverjaim mondták is, hogy majd bejönnek az egyik magyarórámra, Genesis pedig konkrétan emlékeztetőt állított be a telefonján, hogy tudja mikor van a fogadóórám. :D Senki se aggódjon; csakis a leghasznosabb kifejezéseket tanítottam meg a kolis társaimnak! ;)

Most van az első pár nap, hogy azt mondhatom egészséges vagyok újra. Ahogy elkezdődött itt a tanév, én azzal a lendülettel betegedtem le. Köhögtem, szúrt a mellkasom, aludni sem nagyon tudtam. Ez azért volt kellemetlen, mert még se TAJ kártyám nem volt, se fizetésem, a vény nélkül kapható gyógyszer meg annyit használt, mint halottnak a csók. Végül az egyik tanítványom, egy 30 éves hölgy, Jen, aki az antropológia tankönyvemet is megszerezte, mondta, hogy mielőtt ég el kellene földelni, ő elvisz az orvosához, ne aggódjak a pénz miatt. Így is történt. Kiderült, hogy bronchitisem van (hörghurut), úgyhogy kaptam antibiotikumot amit 1 hétig kellett szednem. De nem is ez a lényeg. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam mennyire jó arc emberek élnek itt. Meglehetősen sz*r érzés amikor ott vagy egy másik kontinensen, távol mindenkitől, beteg vagy, nincs egy vasad se, mert elment tankönyvekre meg mindenféle váratlan adminisztrációs díjra, az utalás sem úgy megy, hogy bumm-bele ihajjcsuhajj, meg amúgy is kitől kérnél. Aztán arra gondoltam, hogy nincs gáz, a tankönyveket is megoldottam, pedig az aztán a kilátástalanság netovábbja volt, ezt is megoldom valahogy. És akkor jönnek ilyen jó fej emberek, akik 1 hete ismernek, de mégis önzetlenül, mindenféle hátsószándék nélkül segítenek. Abban reménykedek, hogy egy nap majd én leszek az az ember aki ugyanígy segít valakin, aki rászorul. Minden esetre, ha kedves emberekkel szeretnétek találkozni, gyertek Kanadába!

A kanadai oktatás avagy japán dolgozat a köbön, királyság pszichológián és antropológián

Mint azt már említettem, amellett, hogy magyart tanítok, bejárok 3 órára az egyetemen: japánra, pszichológiára, és kulturális antropológiára. Itt kicsit más az oktatás az egyetemen mint otthon. Kezdjük ott, hogy egy full-time diáknak egy félévben eleve maximum 5 tantárgya lehet csak felvéve (minimum 3), és itt szeptemberben már előre fel kell venned a tavaszi félévre is a kurzusaidat. Ez azért van, mert itt egy-egy tantárgyból hetente több óra van, nem csak egy. Nekem például japánom kedden, szerdán, és csütörtökön van. Pszichológia hétfőn, szerdán, pénteken. Kulturális antropológia pedig kedden és csütörtökön. Ezen kívül pedig heti 3x tartok magyar órát. Tehát, ha belegondolunk, lényégben itt sincs kevesebb órája a diákoknak; a különbség annyi, hogy nem 10 különböző órájuk van, hanem csak 3-5. Az órák 75 percesek. Nem igazán létezik a szeminárium vs. előadás megkülönböztetés, bár tény, hogy a nyelvórákon, ahol nem 120 ember ül bent, általában olvasnak névsort. Az előadásokról nem érdemes hiányozni, ugyanis minden tárgyból félévente 3 vizsga van, általában október elején, novemberben, és decemberben és ezeknek az átlaga adja ki az év végi jegyet (mondjuk japánból minden órán dolgozatot írunk már az első héttől kezdve). Illetve, sok olyan óra van ami 2 féléves kurzus, tehát mondjuk van egy A meg egy B része a kurzusnak. Nekem ilyen például a pszichológia és a japán is, ergo tavasszal is lesz ez a két kurzusom, és a végső jegyet lényegében akkor kapjuk meg. Pszichológiából például úgy van, hogy a 2 szemeszter alatt összesen 6 kisebb vizsgát fogunk írni, valamint részt kell venni összesen 10-11 kutatásban ami 8%-át éri a jegyünknek, és ez, illetve a 6 vizsga átlaga adja majd ki a jegyünket a tanév végén. Egyébként ez a 8% research participation nagyon jó ötlet. Gyakorlatilag ingyen plusz pont, a pszichológia tanszék kutatói meg jól járnak, mert lesz elegendő alanyuk mindig minden kutatáshoz. Ezt nálunk is be lehetne vezetni. Összefoghatna mondjuk több tanszék is, hogy kutatási alanyokat biztosítsanak egymásnak, a részvételért pedig kaphatnának extra kreditet a diákok és így mindenki jól járna, és nem lenne az, hogy mondjuk bölcsészként a csillagokat is le kell imádkoznod ha kutatás alanyokat szeretnél szerezni pusziért. Ami még különbség, hogy itt létezik az úgynevezett "Voluntary Withdrawal", ami azt jelenti, hogy szeptember 20 után egészen november közepéig még leadhatod bármelyik tárgyadat, viszont akkor az Aurorádban (kanadai ETR...bocs, Neptun), illetve majd a transcripteden amit végzéskor kapsz kézhez az lesz feltüntetve az adott tárgynál, hogy "VW" és nem kapsz jegyet, sem kreditet (ez akkor lehet hasznos ha valaki reménytelenül bukásra áll, gondolom). 

Ami magukat az órákat illeti....a pszichológiát és az antropológiát nagyon szeretem! A pszichológia tanárunk egy viszonylag fiatal csávó. Az első hetet rögtön úgy kezdtük vele, hogy elmaradt az óránk, mert valami dolga volt. Előző este írt egy e-mailt kb olyasmi stílusban, hogy bocsi srácok, holnap nem tudok órát tartani, jó hétvégét mindenkinek, hétfőn találkozunk, és a végén egy "Cheers". :D Engem megvett. Aztán az első órán meg szerintem egy 15 percet azzal töltött el, hogy mesélt magáról, hogy honnan jött, hol diplomázott, mutogatott képeket a hobbijairól, a macskájáról, meg a papagájáról. Igen. :D De nem, nem bolond, csak tényleg ilyen aranyos. Ráadásul full respectet érdemel, mert ő volt az egyetlen tanár aki azt mondta, hogy neki mindegy melyik kiadását szerezzük be a tankönyvnek, vagy, hogy milyen módon, vagy, hogy beszerezzük-e, mert amit lead órán az úgyis fedi a könyvet. Juhuuu! (ez azért öröm lelkemnek, mert mint mondtam, itt nem igazán vannak tankönyvek a könyvtárban, és minden professzor ragaszkodik hozzá, hogy vedd meg a könyvet, és rendszeresen olvasd). Az meg már csak hab a tortán, hogy némi esztétikai élményt is nyújt a látványa. Ez nagy szó. Én nem tudom mi történik itt Winnipeg-ben, de olyan mintha a világ összes csúnya hímnemű egyedi ide centralizálódott volna, úgyhogy ha már egy kevésbé ronda férfit vélünk felfedezni, annak örülni kell. Elnézést. Ez csak egy kis future reference azoknak akik mondjuk itt tervezték megtalálni a nagy őt. :D

Az antropológia prof. is hatalmas arc. Ő az az ember akin látszik, hogy a vérében van az előadás. Mindig járkál a sorok között, játszik a hangjával, mindig bedob egy-egy poént, és mindig bevonja az embereket a beszélgetésbe (attól függetlenül, hogy bent ülünk vagy 120-an), és egyszerűen olyan hiperaktív, hogy azt érzed, hogy hú, de jó, te is hozzá szeretnél szólni az adott témához. 

Aztán ott a japán óra...ami nagy csalódás ahhoz képest amit az SZTE-n megszoktam. Ott is volt minden órán röpdoga az új karakterekből vagy kanjikból, de nem 50 meg 80 pontot érők. Ráadásul ott amikor tanultuk pl a hiraganákat, akkor sensei mindig megmutatta nekünk a vonás sorrendet is a karaktereknél, hát itt ilyen nincs. Meg...nem tudom, ott valahogy lassabban haladtunk, és több magyarázatot kaptunk. Az itteni tanár legtöbbször azt csinálja, hogy megmondja melyik oldalon található a tankönyvben az adott nyelvtani anyag, és olvassuk el otthon (vicces lenne ha én is így tanítanék magyart). Én még szerencsésnek érzem magam, mivel már tanultam japánt, de aki tényleg most kezdte, annak ez elég rohanós tempó lehet. Hetente 1x van ún. "language lab" és "conversation practice" óránk japánból. Language lab-on egy számítógépes teremben vagyunk és egy program segítségével tanuljuk a nyelvet (többnyire el kell ismételni amit hallunk, és fel kell venni a hangunkat), a beszédgyakorlat órán meg párbeszédeket gyakorlunk a padtársunkkal. Ezeket az órákat egy kistanár tartja (teacher assistant). A laboros óráról általában menekülni szeretnék, de minden rendben. :D Jövő héten, a változatosság kedvéért, japán zh-val indítom a hetet. :D

És ami az én magyar óráimat illeti: imádom a diákjaimat! :D Esküszöm, várom a kedd és a csütörtök estéket mindig. Mivel általában én is és ők is hamarabb bent vannak már a teremben, az óra kezdete előtt mindig tartunk ilyen kis warm-up beszélgetést a kanadai kalandjaimról, az esetleges kultúrsokkjaimról, meg úgy mindenről. Amúgy tök jó érzés, hogy ők tényleg motiváltak, és tényleg szeretnének megtanulni magyarul, nem pedig csak úgy beestek, mert kellett a kredit. Olyan kis aranyosak ahogy küzdenek az "ő" meg az "u-ű" betűkkel. :D Bár lassabban haladunk, mint mondjuk a Hungis nyári egyetemen, de rövidebben is az órák, illetve úgy vagyok vele, hogy inkább haladjunk lassabban, mint, hogy aztán később legyen gond az alapokkal. Szóval, lényegében feldobnak a magyar órák! :) 

Ennyit az órákról, in a nutshell. Az elmúlt 1 hétben kicsit inaktív voltam, ugyanis lebetegedtem (naná, így kell indítani a tanévet Kanadában), hörghurutom volt, de már kezdek kilábalni némi antibiotikum kúra után. Mióta itt vagyok, elkezdtem gyűjteni az itteni idiómákat, és szólásokat, ugyanis minden nap hallok valamit valakitől amit nem értek, és csak pislogok mint ponty a szatyorban. Bizonyos barátaimhoz egy külön szótárt is nyitottam. Haha :D Ezen kívül pedig egyre jobban megfigyelem a kulturális különbségeket, és egyre jobban tudok reflektálni rájuk, de, hogy mik is ezek, az kiderül a következő epizódból, mint ahogy az is, hogy ki itta meg a dinnyelevet a hűtőből és hogyan tévedtem el az épületeket összekötő alagutakban.

Whiteshell Provincial Park, miscommunication, első hét a koliban

Az első hetem a koliban eléggé eseménydús volt. Mint azt említettem, hétfőn a tanszékvezető elvitt a Whiteshell Provincial Park-ba. Ez egy egész napos túra volt, ugyanis Winnipeg-től kb. 2-3 órányira van kocsival. Több tucat tó található a park területén, vízesések, gátak, kempingek, rezervátumok (maga a park amúgy majdnem 3000 km2). A Manitobában élő emberek többsége ide jár kikapcsolódni vagy nyaralni. Először a Seven Sisters nevezetű gátaknál álltunk meg, Whitemouth-nál. Kicsit szeles volt az idő, de szerencsére sütött a nap, és a táj lélegzetelállító volt. Sajnos csak egy hídról szemléltük sziklákat és a tavat, mert egyrészt nem igazán szabadott lemenni (bár volt aki mégis ott horgászott), másrészt amikor megpróbáltuk (mert persze, hogy megpróbáltuk), realizáltuk, hogy kissé nagyon sziklás az odavezető út.white_shells.jpg

Innen a Caddy tó fele mentünk tovább. Néha megálltunk egy-egy szép tájnál szétnézni, végül pedig bementünk az egyik erdőbe, ami egyben rezervátum is. Az ösvény elején egy tábla hívta fel a figyelmünket, hogy ne mozdítsuk el a rezervátum területén található, különböző alakzatokban kirakott köveket, és ne nyúljunk a különböző textil csomagokban található tárgyakhoz, melyeket az ott élő indigenous emberek tettek oda felajánlásul a szellemeknek. Az erdőben először egy kövekből kirakott teknőst fedeztünk fel. Tudni kell ugyanis, hogy az őslakos emberek szerint az egész világ egy teknőssel kezdődött. Nem igazán tudom, hogy pontosan mi a teóriájuk erre, és az antropológusok számára is ez még elég shady terület. Továbbhaladva felfedeztünk még kígyó alakzatokat, szintén kövekből kirakva, illetve egy rituális kört. Nagyon sok fán színes szalagok voltak, illetve olyan textil zsákok amikben mondjuk mi fűszereket vagy levendulát tárolnánk, a köveken pedig a karkötőktől kezdve a hajgumikig mindenféle tárgyak hevertek mint felajánlások. Az egész helynek volt valamilyen megmagyarázhatatlan spirituális feelingje. whiteshells_orovncial_park.jpg

Mivel elkezdett cseperegni az eső, elindultunk visszafele, közben pedig megálltunk az egyik tóparton, ahol még épp nem esett az eső, de azért olyan hú de meleg sem volt, mégis volt pár ember aki jókedvűen mártózott meg a tóban, vagy lazán csónakázgatott.whiteshell_park.jpg

Mikor visszaértem a koliba összefutottam Brynnel és Rachellel, kártyáztunk, aztán Brynnel elmentünk vacsorázni a menzára. Vasárnap este a Social után Brynnel volt egy beszélgetésünk, amit mint kiderült, eléggé félreértettem. A lényeg annyi, hogy én azt hittem Bryn meleg, mert eléggé kétértelműen fogalmazott arról, hogy mit csinált az esti buli előtt az egyik sráccal az emeletünkön. Én ezzel tök oké voltam, még meg is lepődtem, hogy 2 napja ismerjük csak egymást és mégis milyen nyíltan eldumál velem erről, de hú ez tök jó, mert úgyis egy nyitott embernek tartom magam és sok meleg ismerősöm van, nincs ezzel semmi gond. Meg is örültem, hogy de jó, lesz egy meleg legjobb barátom akivel beszélhetek lányos dolgokról. Szóval nagyban ülünk a menzán, vacsorázunk, én pedig mosolyogva elkezdtem faggatni Brynt, hogy mesélje már el mit csináltak tegnap este, meghogy végül egyedül tért-e nyugovóra, mire Bryn értetlenül néz rám, és közli, hogy a parti előtt lent voltak páran az 5. emeleten és ittak. Hát oké, mondom, de ennyi? Még név szerint rá is kérdeztem arra a srácra akivel lógott, hogy de most akkor vele mizu. Mindez addig ment amíg Brynnek le nem esett, hogy itt valami félrekommunikálás történt, és kerek-perec rákérdezett, hogy azt hiszem-e, hogy meleg. Mire én csak pislogtam, és visszakérdeztem, hogy "miért, nem vagy az?", mire ő elkezdett nevetni, és mondta, hogy nem. Aztán végülis megbeszéltük, hogy hol ment félre ez a kommunikáció. Kiderült, hogy amiket előző este mondott, azt én totálisan rossz kontextusban értelmeztem, és a mondatoknak semmilyen olyan konnotációja nem volt mint amit én beleláttam. Hát ez egy elég kellemetlen beszélgetés volt, de szerencsére Bryn tök jól vette és csak röhögött, én meg égtem mint a Reichstag. Azóta is legjobb haverok vagyunk amúgy, szóval semmi gond. Azt hiszem ez az élmény összekötött minket, innen már nincs lejjebb :D Vacsi után el is terveztük páran, hogy kedden elmegyünk az Assiniboine erdőbe és az English Gardens-be, csak, hogy lássunk valamit a kampuszon kívül is mielőtt elkezdődne a tanév (merthogy itt szept. 7-én kezdünk). 

Szóval kedden elmentünk az Assiniboine erdőbe. Bryn kiválasztotta a leghosszabb tanösvényt, de igazából még azt is megjártuk 1 óra alatt. Utána az English Gardens-be mentünk, ami egy szép kert egy hatalmas természetvédelmi terület közepén sok szökőkúttal, virágokkal, pucér emberek és medvék szobraival. assiniboine_erdo.jpg

english_gardens.jpg

Szerdán tanszéki értekezletem volt. Megismerkedtem az összes oktatóval a szlavisztika tanszékről (merthogy engem oda raktak be, mivel nincs külön magyar tanszék, mily' meglepő). A legtöbb 50 és a halál között van. Kicsit furcsán is éreztem magam, de igyekeztem arra gondolni, hogy hát, legalább ők nem 18 évesek mint az emberek 90%-a a koliban körülöttem. Az egyik német tanárnő 50 év körüli és testépítő világbajnok, nem mellesleg pedig jó haverja Arnold Schwarzenegger-nek (tök természetes dolog). Nagyon brutál a néni. Nem futnék vele össze egy sötét sikátorban! Sajnos olyan akcentusa van, hogy nem sokat értettem abból amit mondott, ami azért gáz kicsit, mert ő volt a legaktívabb, tehát így az értekezlet nagy része elveszett az éterben számomra. Egy másik néni viszont annyira megörült nekem, hogy Magyarországról jöttem, hogy mondta is, hogy majd megadja az elérhetőségem az egyik magyar ismerősének aki a St. Paul's főiskolán tanít. Amúgy itt a tanszéki értekezletek úgy zajlanak, hogy minden szakról bent ül egy diákszövetkezeti képviselő, akik ugyanúgy beleszólhatnak a dolgokba.

Csütörtökön eljött a nagy nap, elkezdődött az egyetem. Amíg itt vagyok, bejárok Japán, kulturális antropológia, és pszichológia órára. Természetesen nekem is kell ugyanúgy vizsgáznom majd, ráadásul itt az előadások is olyanok, hogy félév közben is iratnak dolgozatot a tanárok és annak az eredménye is beleszámít az év végi jegybe, nem csak a decemberi vizsgáé. Elvileg a pszichológia az egyik leghúzósabb tárgy itt az egyetemen. Hát, majd meglátjuk. :D Minden esetre ez volt az a nap amikor kicsit kiborultam. Kezdjük ott, hogy az intercultural coordinator a kezembe nyomott egy 117 dolláros csekket amit be kellett fizetnem mint "adminisztrációs díj", ami tök jó, csak kár, hogy erről senki sem szólt. Ezután kiderült, hogy a tankönyvek amiket a különböző órákon használunk összesen 450 dollárba kerülnek. Sajnos itt a könyvtár elég gagyi. Nincsenek bent a tankönyvek, ezzel is ösztönözve az embereket, hogy igenis vegyék meg a könyveket, még ha aztán ki sem kell nyitniuk.... Fogalmam sem volt mi lesz, hogy veszem meg a tankönyveimet, mert sajnos itt nem az van, mint nálunk, hogy ha nincs 1 hónapig tankönyved akkor is csak egy ejnye-bejnyét kapsz a tanártól.... aztán este eljött az első magyar órám időpontja. Előtte a tanszéki titkárnőnk megmutatta az irodámat (igazából egy másik ukrán vendéglektorral osztozok rajta), és átadta a kulcsokat. Az irodában van 2 asztal, pár polc, szék, egy nyomtató meg egy őskövület gép....vagyis igazából nem is néz ki őskövületnek, de kell neki egy 15 perc mire felfogja, hogy bekapcsoltad (halál..). Kinyomtattam a course description-ömet, aztán rohantam az órámra. Hivatalosan 4 fős a csoportom, de a teremben csak 3 emberke ült, és a 4. nem is bukkant fel (nem baj, úgy sem tudtam hogy kell kimondani a nevét). Jó fej tanár voltam, nem csaptam bele a lecsóba mint mondjuk reggel a japán tanár (aki amúgy csak ppt-ket mutogatott, közölte mit melyik oldalon találunk meg a könyvben, és, hogy kövi órán dolgozat...), gondoltam ismerkedjünk meg, mutatkozzon be mindenki, mondják el milyen isteni sugallat vette rá őket, hogy magyarul kezdjenek tanulni. Kiderült, hogy mindhárom diákomnak van valamilyen magyar vonatkozása. Az egyiknek pl a felesége román-magyar, a másiknak a nagymamája, a harmadiknak meg a nevelő szülei részben. Baromi jó arc embereknek tűnnek amúgy! Tök jól eldumáltunk. Kiderült, hogy az egyik srácnak a nagymamája hullaházban dolgozott anno. (sosem gondoltam volna, hogy az első magyar órámon eljutunk a hullákig). A másik diákomtól meg kaptam ajándékba egy kanadai zászlós ceruzát, csak úgy (de cuki!), ráadásul megszerezte nekem az antropológia tankönyvemet (ne menjünk bele honnan/hogyan :D), és még egy kertipartira is meghívott szóval máris imádom ezeket az embereket!!!! Szerintem szuper félévünk lesz így együtt, úgyhogy már nagyon izgatott vagyok az óráim miatt. Remélem ugyanilyen lelkesek lesznek még akkor is amikor majd elkezdjük tanulni a tárgyragot meg az irányhármasságot. :D

Pénteken pszichológia órám lett volna reggel, de írt a tanár, hogy elmarad (aki a levele végén úgy köszönt el, hogy "Cheers"  so far so good:D), úgyhogy végre kialudhattam magam. Délután rituálé-szerűen leültünk a lobbiba kávézni, mert bedobtam, hogy van etiópiai kávém a Thousand Village shop-ból, úgyhogy Bryn hozta a kis kávéfőzőjét, kanalakat meg bögréket, és közösségi kávéfőzésbe kezdtünk. (Bryn az ellátónk, ugyanis ő magával hozta a koliba a fél házat; a szendvicssütőtől kezdve a kávédarálóig minden van nála) Mivel sarki fény riasztás volt, így Brynnel és Rachellel elterveztük, hogy este kimegyünk a Vörös folyóhoz, hátha látjuk innen. Hát nem jött össze. Valószínűleg még itt is túl közel vagyunk a belvároshoz. Viszont mivel ez itt elég gyakori jelenség, így biztos lesz még lehetőségem látni, pláne a kellemes téli hónapok alatt. :D Az eredménytelen aurora burealis túránk után inkább úgy döntöttünk, hogy eszünk. Rachelék teljesen kiakadtak, hogy még nem ettem KD-t (kraft dinner = mac & cheese = sajtos makaróni dobozban :D), úgyhogy gyorsan csináltak nekem. Egészséges és tápláló étek volt este 11-kor, de még mindig klasszisokkal jobb mint a putin gravy szósszal, amit a menzán ettem.

Szombaton úgy döntöttünk pár emberrel az emeletünkről, hogy este bemegyünk a városba karaokezni. Bebuszoztunk az Osborne nevezetű városrészbe. Amelyik klubbot kinéztük, ott kiderült, hogy aznap este nincs is karaoke. Bementünk még pár helyre, és azzal a lendülettel ki is jöttünk. :D Ami nekem furcsa volt, hogy mindenhol egyesével megnézték mindenkinek a személyijét már a belépéskor is. Végül egy mexikói beütésű pubnál állapodtunk meg. Megittam életem 2. kanadai sörét (Dark Fort Garry). Nem is volt olyan rossz, sőt. Ha választani kell, hogy kanadai kávét iszok, vagy normális minőségű kanadai sört, a sörre szavazok. :D Egyébként ez az Osborne eléggé olyan városrész ahova este nem érdemes egyedül menni. Olyan hajnal 1 körül értünk vissza a koliba. Kedvenc emberünk, Genesis még ébren volt, TV-t nézett a lobbiban. Róla annyit kell tudni, hogy mindig (de mindig) a lobbiban van és TV-t néz. Szerintem nem is alszik. Ráadásul tegnap este még fel is öntött egy kicsit a garatra, úgyhogy hajnali 5-kor arra keltem, hogy szól a zene a telefonján és fals hangon énekel mellé. Egyébként hatalmas figura. Mindig jót mosolygunk rajta és közösen aggódunk ha épp nem találjuk őt a lobbiban.

Ma reggel arra ébredtem, hogy dörömböltek az ajtókon és szólt a zene mindenhol, mert, hogy most volt a Water Palooza (fordítsuk vízi csatának). Hirtelen úgy felriadtam, hogy magyarul kezdtem el káromkodni (aztán visszaaludtam) :D Mondjuk tegnap meg véletlen magyarul szóltam az egyik sráchoz, mire szegény összezavarodottan mondta, hogy ez nem tudja mit jelent. :D Néha kicsit még furcsa, hogy nem beszélhetek magyarul, és akaratlanul is átáll az agyam. Holnap pszichológia órám lesz csak, utána szabad vagyok egész nap, de olvasnom kell antropológiára, japánból meg ugyebár dolgozatot írunk. Lassan le kell szállni a mókavonatról. :( Kíváncsi vagyok amúgy erre a "cheers"-es pszichológia tanárra. Azt hiszem a fogadóórámat pedig átrakom csütörtök este 8-ról egy barátságosabb időpontra. 

Kolis welcome day, első 'Social'

Vasárnap kolis welcome day volt. Egy welcome reggelivel indult a nap a menzán. Leültem egy asztalhoz egyedül csemegézni, majd nem sokkal később felbukkant Jack is (a maláj srác), és csatlakozott hozzám. Aztán csatlakozott a szoba társa, egy vietnámi srác. Aztán odaült egy másik vietnámi srác is, aki szintén Jack. Aztán odajött annak a haverja is, meg egy másik vietnámi srác. A végén csak azt vettem észre, hogy ott ülök 4 ázsiai sráccal. Reggli után így négyen átmentünk a kolis orientációra, ahol lényegében elmondták, hogy mit szabad a koliban, és mit nem (például ne izzítsuk be a tűzjelzőt hajnali 2-kor, ne hányjunk a lobbiba meg ilyenek), azután pedig kimentünk az utcai BBQ/street fair-re ami a mi kolink előtti téren zajlott. Volt ingyen hambi, hot-dog, chips, üdítő, lehetett mindenféle kellékkel meg kosztümben fotózkodni, focizni, meg volt egy hatalmas térkép ahol bejelölhetted honnan jöttél. Természetesen én voltam az egyetlen aki Magyarországhoz rakott matricát. Mondjuk nem is baj, különben kitakartuk volna az egész országunkat (mert nagy volt a matrica!) :D Nem tudom mi van itt Winnipegben amúgy, de itt egy rakat darázs van. Gyakorlatilag a programunk fele abból állt, hogy a darazsak elől ugrándoztunk. Azt hinné az ember, hogy csak a kaja miatt, de nem. Mindenhol darazsak vannak!!! Több, mint amennyi mint mókus (mert, hogy itt az kampuszon egy rakat mókus rohangál)! Veszélyes hely ez a Winnipeg. :D Jack meg a többiek (ne kérjétek, hogy felsoroljam a nevüket) beálltak focizni, addig én szétnéztem, és átvettem a kolis pólómat. Később úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a lobbiba kártyázni, mert az egyik srácnak van UNO-ja meg Exploding Kitten-je, úgyhogy a délután hátralevő részében egészen estig, kártyáztunk, és megismerkedtünk néhány új emberrel az emeletünkről, akik szintén csatlakoztak hozzánk. Az egyik sráccal meg egy csajjal tök jóba lettem. Mindketten kanadaiak (kanadai emberek!!! végre!! :D). Bryn jazz szakos és nagybőgőn játszik (de tud gitározni meg zongorázni is. of course.), Rachel pedig U1-et csinál (igazából az itt ilyen átmeneti, egyetemi felkészítő szak ahol középiskolai tárgyakhoz hasonló óráid vannak néhány szabadon választhatóval). Este együtt vacsoráztunk, majd lementünk az esti tábortűzhöz ahol az összes koli lakói összegyűltek, hogy jobban megismerjék egymást néhány ital és mályvacukor mellett. Velünk tartott Chisaku is, a japán lány akivel még a múltkori orientáción ismerkedtem meg. A tábortűz után a Welcome to Winnipeg prospektusomból kinéztük, hogy hova menjünk el másnap, mit nézzünk meg, aztán elmentünk az első egyetemi Social-re (igazából ez egyenlő a partyval, csak valamiért ők nem ezt a szót használják a bulikra/összejövetelekre). Ez ugyanabban a "tornateremben" volt ahol pár napja az orientációm is. A buli alatt kicsit öregnek éreztem magam. Itt mindenki 18-20 éves, és igazából az egész olyan volt mint anno egy-egy gimis buli, vagy mint amikor elsősként lementünk a Jate-ba valami kari bulira. Semmivel sem volt erkölcsösebb vagy erkölcstelenebb a hangulat. Hahahaha :D Viszont a zenék amiket játszottak. Hát, azt nem nagyon tudtam hova tenni. Egy csomó country zene volt (fujj), és ráadásul egyszer az egyiknél mindenki felsorakozott és elkezdtek valami tipikus country táncot táncolni. Oké, voltunk jó páran akik csak álltak és néztek ki a fejükből, hogy mi történik. Lehet, hogy itt így nőnek fel az emberek, hogy anélkül nem mehetnek iskolába, hogy ne tanulnák meg ezt a táncot. Ez biztos olyasmi mint nálunk a kettőt jobbra, kettőt balra. :D Hajnal 1 körül úgy döntöttünk Brynnel, hogy eleget táncoltunk (szerintem én 4 órát végigtáncoltam megállás nélkül), és visszaindultunk a koliba, már csak azért is mert másnap korán kellett kelnem, mivel Myroslav, a tanszékvezetőnk, felajánlotta, hogy elvisz a WhiteShell-hez, ami szintén egy provincial park egy rakat tóval, rezervátummal, meg kempinggel kb 2 órányira Winnipegtől, úgyhogy a hétfőm túrázással telt tavak és fenyvesek között...

Birds Hill Provincial Park, költözés a koliba

Eljött a szombat, ami egyet jelentett a beköltözéssel a koliba. Mivel Iryna megígérte, hogy még elvisznek engem valamelyik tóhoz amíg náluk vagyok, így délelőtt elmentünk a Birds Hill Provincial Park-ba. Aki néz Brickleberry-t, annak üzenem, hogy kb úgy kell elképzelni az egészet. :D Aki nem néz, annak meg csak annyit, hogy ez egy haaaaaatalmaaaas erdős terület nagyon sok tanösvénnyel, biciklis úttal, szabad stranddal, tűzrakóhellyel, táborral stb. Mi a strandra mentünk (oké, egy nagy tavat képzeljetek el homokos parttal, fenyvesekkel körülötte). Meg is lepődtem, hogy bár nem volt hideg, de azért olyan hú de meleg sem, mégis kb mindenki vidáman pancsolt a tóban, vagy napozott a füvön. Hát, én nem készültem ilyen eshetőségekre itt Kanadában. A fürdőruha még csak meg sem közelítette a bőröndömet, úgyhogy én csak napoztam meg sétálgattam :D Azt mondják télen gyönyörűek az erdők amikor a vékony ágakra ráfagy a jég (nem, továbbra sem győztek meg, hogy télen kitegyem a lábam a szobámból). Nyáron pedig itt tartják a legnagyobb Folk festival-t (sajnos erről én lemaradok).birshill_park.jpgbirdshill_provincial_park.jpg 

A park után hazamentünk, bepakoltam, Irynáék elugrottak a boltba, addig én tettem pár kört biciklivel a környéken, de mivel minden ház ugyanúgy néz ki, nem mertem túl messzire menni, nehogy eltévedjek. :D Este segítettek beköltözni a koliba, ahol ért egy pár meglepetés.

Megkaptam a szobakulcsom, és a kis bilétámat amit hozzá kell érinteni egy érzékelőhöz ha be akarok jutni a koliba, vagy használni akarom a liftet, vagy be akarok menni a menzára enni (így tartják távol az illetékteleneket). A szobám egész jó. Bőven el lehet férni benne, elég jó állapotban van, és az ablakom részben a Vörös folyóra néz. A fürdő és a tusoló közös. De még mennyire közös! Konkrétan a tusoló koedukált. Van egy helyiség, benne 3 zuhanyzóval, és igazából az megy be, aki akar. Szóval legrosszabb esetben mondjuk 2 pasi tusol melletted. :D Hát na. Én a 6. emeleten lakok, egyedül egy szobában. Minden emeleten van egy közös lobbi TV-vel meg fotelekkel, meg mikróval, mosogatóval, hűtővel. Amikor kimentem körülnézni, éppen egy ázsiai kinézetű srác ült ott. Odamentem hozzá, bemutatkoztunk. (Jack a neve és Malajziából jött). Megkérdeztem mi a wifi kód, majd látta, hogy kicsit el vagyok veszve, úgyhogy megmutatta merre van a menza, és, hogy hol lehet mosni. Mint kiderült, a mosásért fizetni kell, mint ahogy a ruhaszárításért is. És csak kártyával lehet fizetni. Sőt úgy működik, hogy bankkártyával vásárolsz egy "mosoda kártyát" a mosószoba melletti gépből, arra a mosókártyára töltesz mindig pénzt, és azt csippantod le amikor bemész mosni. Nem egy ökör összeg, de amikor 11.000 dollárt fizetsz a koliért, akkor azért szíven tud ütni a dolog. Pláne ha épp nincs is pénz a bankkártyádon, és úgy készültél, hogy márpedig te ma de jót fogsz mosni. :D No, de legalább a menza király. Olyan mint vmi 3-4 csillagos hotelnek az étkezője. Van mindenféle péksüti, süthetsz magadnak gofrit, van egy rész ahol vagy hamburgert készítenek neked vagy tojást baconnel vagy putin-t (nem, nem Putyin). Van 2 rész ahol általában minden nap 4 féle kaja van, van egy pult ahol olyan szendvicset készítenek neked ott helyben amilyet szeretnél, és van egy másik pult ahol pedig különböző omletteket sütnek. Ja, meg van egy salátás pult is. Italból is van vagy 10 féle, plusz a különböző kávék. Étkezéskor csak a diákigazolványodat kell felmutatni, és azt csippantják le, innen tudják hányszori étkezésre vagy jogosult egy héten (ezek a kanadaiak mindenhez kártyát használnak). 

Ja, és amúgy a koliban van gender inclusive mosdó. Ergo bárki bemehet, nem kell eldöntened, hogy te most fiú vagy-e vagy lány. Én még nem voltam bent.gender_inclusive_bathroom.jpg

Mikor visszamentem a szobámba, szépen kényelmesen berendezkedtem, majd leültem és néztem ki a fejemből, hogy ez idáig oké, és akkor most mit csináljak? :D Mivel eddig mégiscsak egy családnál laktam, nem éreztem magam annyira egyedül, de akkor este kicsit elkapott a honvágy és megijedtem, hogy majd megesz itt az unalom. Szerencsére aztán kiderült, hogy feleslegesen aggódtam, ugyanis aztán másnap a kolis Welcome reggelinél szert tettem egy csapat ázsiai kispajtásra akikkel aztán együtt lógtam egész nap a Welcome BBQ-nál meg a street fair-en...

süti beállítások módosítása