Mint az említettem, elsõ napomon utunkat a belváros felé vettük. Iryna útközben a kocsiból megmutatta a legfontosabb épületeket, elmagyarázta mi micsoda. Elõször a Service Canada-ba mentünk ahol a social insurance number-t lehet igényelni. Itt csak 1 órát kellett várni. Iryna ki volt akadva, én nem. Mondtam, hogy nálunk Magyarországon van, hogy többet is kell várni egy-egy hivatalban vagy akárhol. Amikor bementél, felvették a neved és az adataid, majd mondták, hogy foglalj helyet, majd szólnak. Leginkább afrikai és ázsiai emberek ültek a hivatalban. És képzeljétek, mindenkit név szerint szólítottak!! Nem ám az, hogy sorszám, vagy "következõ", nem, mindenkit csak a keresztnevén hívtak be. Hát ez aranyos. Én egy idõsebb nénihez kerültem. Iryna elkezdte neki magyarázni, hogy én tanítani is fogok az egyetemen meg dolgozni is, és lényegében study permit-em van ami lehetõvé teszi, hogy a campuson belül dolgozzak, mire a néni benyögi mosolyogva, hogy "I don't care, I just need the papers" (nem érdekel, nekem csak a papírok kellenek). Ejjha, mondom, ha ez a híres kanadai kedvesség, akkor ebbõl nem kérek, köszönöm. Mondjuk annyira nem vettem a szívemre, mert Magyarországon is ugyanilyen kiégett, embergyûlölõ fazonok ülnek a hivatalokban. Meg is köszöntem aztán a néninek a drága idejét.
Ezután abba a hivatalba mentünk ahol a medical card-ot lehet igényelni. Ez szükséges minden jellegû orvosi ellátáshoz.Itt már sorszámot kellett húzni. De nem ám ilyen modern gépbõl, mint mondjuk otthon a bankokban, hanem ilyen piros kis manuális izébõl húzta ki egy biztonsági õr a jegynek kinézõ papírfecnit. És a sorszám itt tényleg sorszámot jelentett. 40 ember várakozott kb. Én a 75. voltam; amikor beértünk még a 38-asnál tartottunk. Iryna megint eldobta az agyát, hogy mennyit kell majd itt várni. Aztán végülis tök effektív volt az egész, mert csak 1 órát kellett várni, és mint kiderült feleslegesen, mert nem volt egy olyan hivatalos papír nálam ami kellett volna, úgyhogy mondták, hogy azt szerezzem be, és vissza se kell mennem, mert beraktak a rendszerbe, csak küldjem el szkennelve és majd küldik a kártyámat. Hát várom. :D
Na, és ezután jött a mi kis bank-túránk. Elõször elmentünk a Royal Bank-ba, hogy na majd ott nyitok egy számlát. Oda mentünk egy emberkéhez aki konkrétan semmit nem csinált, mondtuk neki, hogy mit szeretnénk, mire mondta, hogy oké, megnézi ráér-e valaki számlát nyitni (mi van???), mert ehhez speciális ember kell, õ nem nyithat számlát. Vártunk 5 percet, 10-et, közben bármelyik alkalmazott arra jött mindegyik mosolyogva megkérdezte, hogy foglalkoztak-e már velünk. Iryna kezdett pipa lenni, és én is furán éreztem magam. Nem értettük miért kell egy specialista egy számlanyitáshoz, pláne, hogy ott ült 5 ember a bankban és senki nem csinált semmit. Nem tudtam eldönteni, hogy most ez azért van, mert külföldi vagyok, vagy csak mert inkompetensek. Mivel nem történt semmi, átmentünk egy másik bankba ami közel volt, a TD-be. Ott ugyanez volt. Csávó mondja, hogy megnézi ráér-e valaki, mert amúgy a számlanyitáshoz idõpont kell (közben megpróbálta besaccolni, hogy honnan jöttem, és azt hitte francia nyelvterületrõl, mert, hogy olyan franciás akcentusom van. ???). Mivel itt sem történt semmi, átmentünk egy harmadik bankba. Ott sem jártunk sikerrel; ugyanúgy idõpontot kell kérni számlanyitáshoz (de ezt úgy, hogy amúgy ezek az emberek semmit nem csinálnak). Végül elmentünk a Bank of Montréal-ba ahol egy nõ épp ráért, és megnyitottuk a számlámat. Nehéz szülés volt. Nade! A néni elmagyarázta, hogy tulajdonképpen ezzel a számlacsomaggal lesz egy savings accountom meg egy checking accountom egyben (Magyarországon nincs ilyen, de a checking accountnak az a lényege, hogy azzal csekkeket is állíthatsz ki és bármennyi pénzt kivehetsz). Majd nagyon vidáman elmondta, hogy mostmár interneten is tudok országon belül pénzt küldeni másnak! Én csak néztem, és próbáltam nem nevetni. Hatalmas lelkesedéssel mutogatta a netes tranzakciót, én meg nem értettem, hogy ebben mi olyan nagy cucc most. Na, hát a nagy cucc az, hogy egészen eddig, sõt még mai napig, Kanadában ugyanaz van mint az USA-ban, hogy az emberek csekkeket írnak, nem utalnak, éppen ezért õk még tényleg csak mostanság ismerkednek a netes tranzakcióval. LoL :D (akaratlanul is eszembe jutott a South Park ahol a kanadaiakat mindig cikizik). Viszont pozitívum, hogy még az ilyen hivatalos helyeken is mindenki úgy köszön, hogy "Helo, hogy van?", de komolyan mindenhol.
A sikeres napunk után hazamentünk és ebédeltünk. Ebédre ukrán leves volt (borscs = céklaleves) pirítóssal. Igazából volt ebben minden; cékla, krumpli, gyökér, répa, hús, bab. Délután pihiztünk kicsit, este pedig áthívtak minket a szomszédok, akik szintén ukránok, teázni vacsi után. Vacsorára Iryna férje, Sergey is hazaért a munkából. Vele nem sokat interaktálok, mivel nem nagyon tud angolul. Átmentünk az országos cimbora szomszédokhoz (pontosabban kb átmásztunk, mert itt a házak 20 cm-re vannak egymástól. komolyan.), vittük mi is a kis teánkat, meg süteményt. A szomszédok is kipakolták a teájukat, ananászlekvárt meg mindenféle ukrán édességet. Természetesen mindenbõl ennem kellett. Eddig amióta itt vagy azóta csak eszek, mert valamit mindig meg kell kóstolni, illetve itt 2x van fõtt kaja, ebédre meg vacsorára, szóval.... :D Minden esetre nagyon filmbeillõ volt az egész teázás. Azt képzeljétek el amikor ülünk a teraszon, szürcsölgetjük a kis gyógyteát, zöld teát, és közben a háttérben a telefonról halk zongorazene szól (mint a bárokban), közben pedig mindenki ukránul beszélget, én meg csak ülök mint valami süket ponty. Hát mondom ez szinte már kafkai. 10 óra körül nyugovóra tértünk mivel másnap reggel orientációm volt az egyetemen, amire mennem kellett, bár jobb lett volna, ha csak alszok inkább egész nap.
