Csütörtökön a tanszékvezető elvitt várost nézni. Róla annyit kell tudni, hogy egy 67 éves ukrán/angol "bácsika", és mindent tud Winnipegről és külterületéről. Valószínűleg mindketten rövidebb túrára számítottunk, de végül egy 10 órás kis kirándulás lett belőle, és szerintem elmondhatom, hogy többet láttam ezalatt Winnipegből, mint a többsége azoknak akik itt élnek :D

Kezdésnek a mennonita központba mentünk, mert van ott egy tök jó kis bolt ahol olyan kézzel készült cuccokat, kávékat, csokikat árulnak amiket harmadik országbeli emberek csináltak, és a bolt nem húz le profitot a termékek árából, hanem az visszamegy azokba az országokba ahol készítették az adott dolgot, ezzel is segítve őket. Itt kaptam egy jó nagy csomag etiópiai kávét. Ezután beugrottunk a Value Village-be, ami egy nagy áruház, közel az egyetemhez, és első sorban használt ruhákat lehet ott kapni, de vannak könyvek, tálak, poharak, evőeszközök meg mindenféle más cuccok is ott. Tekintve, hogy nincs téli kabátom meg csizmám, ez a hely még hasznos lehet később.

Innen a belvárosba vezetett az utunk. Először megálltunk a híres Fort Garry Hotelnél. Ez a legrégebbi szálloda Winnipegben. Néhány évtizeddel ezelőtt le is akarták rombolni, de egy helyi üzletember megvásárolta az akkori tulajtól, felújíttatta, és azóta már műemléknek is nyilvánították. Úgynevezett chateau stílusban épült, és elég fancy kívülről és belülről is. Trudeau pár évtizeddel ezelőtt ennek a szállodának a báltermében kiáltotta ki hivatalosan is Manitoba államot multikulturális államnak (én magam eddig nem is nagyon találkoztam konkrétan kanadai emberrel). Elvileg van itt egy bizonyos szoba amiben kísértet van, és akik bejelentkeznek oda, nem sokkal később ki is csekkolnak inkább. Hát, nem tudom... :D Ezután a Forks-hoz mentünk tovább. Ez egy bevásárlóközponthoz hasonló hely (shopping centre) a belváros közepén, a Vörös folyó mentén. Van itt mindenféle üzlet, art gallery, hotel, piac, színház fiataloknak. A Forks Market Plazaban szétnéztünk pár kisebb boltban, illetve felmentünk a tetőtéri teraszra, ahonnan rá lehet látni a belvárosra (balról a 4. épület a Fort Garry szálloda, a jobb oldali legszélső épület pedig a vasútállomás):

A Forks-nál folyik az Assiniboine folyó is, úgyhogy lementünk azt is megnézni, illetve megnéztük az Oodena Celebration Circle-t, ami tulajdonképpen az őslakosok számára készült emlékmű. Winnipeg történelméről röviden annyit, hogy első lakosoknak többnyire a métis (ejts: méti) embereket tekintik. Mái napig vannak páran, és rezervátumokban élnek, távol a várostól. Természetesen sok más ősi népcsoport is élt itt régebben (krík, assziniboinok). Nagyon nagy kultúrája van itt a métis embereknek. A város kellően megemlékezik róluk. Az alábbi ún. Oodena Celebration Circle-nél szoktak tartani különböző métis eseményeket, megnyitókat, de néha csak sima színdarabokat is. (a barna, hosszúkás dolgok a köveken a békepipákat hivatottak szimbolizálni):

Megtudtam, hogy Winnipeg neve krí nyelven mocsaras vizeket jelent, illetve Myroslav mesélt Manitoba történetéről, hogy kik is voltak az első lakosok itt, és kiket értünk "indigenous" (és nem aboriginal) emberek alatt. Igazából az egész államon belül élnek még mái napig is métis emberek, inuitok, krík stb; legtöbbjük rezervátumokban. Lementünk a folyó partra is, a Fors központ mellett. Itt találkozik a Vörös-és az Assiniboine folyó. Télen amikor befagy a víz, a folyó felszínén rendezik meg az ún. Festival du Voyageur-t, ami az egyik legnagyobb esemény itt Winnipeg-ben. Konkrétan éttermek települnek ki a jégre és emberek korcsolyáznak mindenhol (általában 1m vastagságú jégpáncél fedi a vizet). 

Ezután autóba pattantunk és elindultunk északnak, a Vörös folyó mentén, ki a városból. Elmentünk az egyik gáthoz, ami kb 20 percre van Winnipegtől; ott lementünk, néztük ahogy a pelikánok csemegéznek a vízből, majd bementünk az egyik legrégebbi tipikus észak-amerikai bárba, a Skinner's-be fagyizni.

Kicsit később visszamentünk a városba, hogy ebédeljünk valamit. Az Exchange District-ben álltunk meg. Ez egy több utcából álló városrész, ami arról híres, hogy az épületei chicago stílusban épültek és remekül idézik az 1920-as évek Amerikáját, így ha hiszitek ha nem, nagyon sok amerikai filmet forgatnak itt rendszeresen, már csak azért is, mert itt olcsóbb a forgatás. :D 

Ebéd után szétnéztünk még kicsit a környéken. Elmentünk a St. Boniface negyedbe, ami Winnipeg francia része. Itt lakik a legtöbb francia nyelvű ember Winnipegben. Még saját egyetemük is van itt, ahol csak francia nyelven folyik az oktatás. A házak meg totál úgy néznek ki mint a 19. századi amerikai filmekben a kertes házak. Ezután elmentünk megnézni a Legislative Building-et (látogatói kártyával bármikor be lehet menni szétnézni). Amellett, hogy az épület kívül-belül önmagában is gyönyörű a klasszicista és a modern elemek ötvözésével, elvileg még a képviselők/miniszterek is olyan jófejek itt, hogy simán bekopogtathatsz és mondhatod, hogy erről meg erről szeretnél beszélni (Myroslav egyszer megcsinálta :D). Ráadásul még a mosdó is márványból van. Amikor odaértünk, épp egy békés tüntetés zajlott éppen a métis emberekkel.

Mivel én eléggé megszállottja vagyok a természetnek, az épület bejárása után újra autóba ültünk és elindultunk St. Andrews-ba, a Lower-Fort Garry nemzeti parkba, de előtte beugrottunk az Aboriginal Centre-be, ami régen vasútállomásként funkcionált, de ma már a különböző népcsoportok hivatalos központjaként üzemel. Lower-Fort Garry kb 1 órára volt innen, egy nagy puszta közepén. Kb úgy kell ezt a helyet elképzelni, mint az ópusztaszeri nemzeti parkot. Ugyanúgy van egy belső rész, ami Manitoba történelmét és népcsoportjait mutatja be; és van egy külső rész a Vörös folyó mentén, ahol pedig még a 19. századból fennmaradt házak vannak. Viszont azon kívül, hogy minden kis ház úgy van berendezve, mint anno az 1850-es években, még telepeseknek/métisnek öltözött emberkék is vannak bennük, akik tulajdonképpen szerepet játszanak, ezáltal röpítve vissza a látogatókat az időbe (amúgy ez ilyen nyári diákmunka. elég menő). Szóval ezt úgy kell elképzelni, hogy bemész az egyik házikóba, és ott ül Mrs. Smith, éppen terítőt varr, vidáman üdvözöl, majd elmeséli, hogy az ura most nincs itthon, hanem kint dolgozik a Hudson öbölben (akkoriban a Hudson öböl adta a legtöbb munkát a manitobai embereknek), és, hogy csak ideiglenesen laknak itt. Eleinte nevettem, mert olyan abszurd volt az egész, de aztán ahogy házról-házra jártunk, tényleg kezdett olyan érzésem lenni, mintha az 1800-as években lennénk, ráadásul tök hitelesek voltak ezek az emberkék. A legviccesebb pillanat talán az volt amikor bementünk a kovács műhelyébe, és bejött egy csapat emberke, akikről szintén azt hittem, hogy szerepjátékoznak a ruhájuk alapján, majd kiderült, hogy nem, ők csak hutteriták (szintén egy vallási csoport). Khm. :D 

Mikor végigjártuk a nemzeti parkot már majdnem 5 óra volt, de úgy döntöttünk, hogy elmegyünk még az Oak Hammock Marhs-ba, ami kb olyasmi mint...mondjuk a Kiskunsági Nemzeti Park. Különböző tanösvények vannak, lehet csónakázni a tavon, madarakat megfigyelni a bozótból, előadásokat meghallgatni az ottani élővilágról stb. Rajtunk kívül senki sem volt ott. Csak az ürgék, a kanadai ludak (mondjuk azok kb még a városban is ott vannak), a kacsák meg egyéb madárkák. Mi csak egy kis tört tettünk az egyik tó körül mert már elég fáradtak voltunk és a szél is kezdett felerősödni. Minden esetre gyönyörű volt a látvány. Simán el lehet itt tölteni egy egész napot is mire bejárod a legtöbb ösvényt. 

Ez volt a túránk utolsó állomása aznap. Majdnem este 8 volt mire visszaértünk a városba. Beültünk meginni egy italt a St. Vital központnál lévő egyik menő bárba és megvártuk, hogy Iryna jöjjön értem. Nagyon sok mindent láttam egy nap alatt és nagyon sokat megtudtam Manitoba történelméről és az itt élő emberekről, aminek nagyon örülök. Igyekszem még most kihasználni az időt és minél több helyre menni, amíg nem jön a tél. :D